Játék  |  Play

Hol volt, hol nem volt, messze Erdélyben volt egyszer egy kicsi oláh leányka.
Szép volt, ügyes volt, szüleinek sokat segített. Ő hajtotta ki a kecskéket legelni és vigyázott is rájuk. Az apja szigorúan meghagyta, hogy vigyázzon a kecskékre, mert ez az egyetlen vagyonuk.
Történt egyszer, hogy a pásztorleányka a kecskék őrizése közben elaludt. A kecskék meg ahogy legelésztek, egyre távolabb kerültek, aztán egyszer csak eltűntek.
A nagy csöndre felébredett a pásztorleányka. Megdörzsölte a szemeit, azt hitte, rosszul lát, mert bizony a kecskéit nem látta sehol. Nézett jobbra, nézett balra, a földre meg az égre, de bizony nem látta a kecskéit. No, erre igen elszöntyömpörödött. Rögvest a földhöz vágta magát. Sírt- rítt , jajgatott.


- Jaj,jaj, a kecskéim! Jaj, a kecskéim!


A hátára hengergetőzött. Rúgkapált, közben meg csak jajgatott:


- Jaj, a kecskéim! Jaj, jaj a kecskéim!


De egyszer csak ott jobbra meglátott valamit. Azt mondta:


- Hiszen ezek az én kecskéim!


Örömében rögvest táncra kerekedett. ( zene)
De amikor közelebb ment látta, hogy ezek nem az ő kecskéi, ezek csak szenestuskók. No, erre igen elszöntyömpörödött. Sírt – rítt, jajgatott.


-Jaj, jaj a kecskéim! Jaj, a kecskéim.


Hasra vágta magát, két kezével püfölte a földet, úgy jajgatott,


-Jaj, a kecskéim!Jaj, jaj, a kecskéim!


De egyszer csak ott balra meglátott valamit. Azt mondta:
 

-Hiszen ezek az én kecskéim!


Örömében rögvest táncra kerekedett. ( zene)
De amikor közelebb ment, látta ám, hogy ezek nem az ő kecskéi, ezek csak szürke sziklák. No, erre igencsak elszöntyömpörödött. Sírt – rítt, jajgatott, még a földre is lefeküdt. Úgy siránkozott:


-Jaj, jaj a kecskéim! Jaj, a kecskéim.


De egyszer csak ott hátul a távolban meglátott valamit. Örömében felkiáltott:


-Hiszen ezek az én kecskéim!


Örömében rögvest táncra perdült. ( zene)
De amikor közelebb ment, látta ám, hogy ezek bizony nem az ő kecskéi, ezek csak szép bodros felhők. No, erre igen elszöntyömpörödött. Összekuporodott, úgy sírt, jajgatott:


-Jaj, jaj a kecskéim! Jaj, a kecskéim.


Egyszer csak ott hátul , a messzi távolban meglátott valamit. Örömében nagyot kiáltott:

 

-Hiszen ezek az én kecskéim!

Közelebb ment és látta, hogy ez csak egy fűzfabokor.

Már éppen siránkozni kezdett volna, amikor meghallotta a fűzfabokor tetején legelésző kecskék vidám mekegését.
Fölnézett, és végre meglátta a kecskéit.

Igen megörvendezett, rögvest táncra is kerekedett. Vele táncoltak a kecskéi, de még a fűzfabokor, a szürke sziklák, a bodros felhők, sőt, még a szenestuskók is!

Járta mindenki a maga módján. (zene)

No, hát így találta meg az oláh leányka az elveszett kecskéit.
Ennyi volt, mese volt. Aki nem hiszi, menjen el Erdélybe, és járjon utána! 

Erdélyi népmese

Tóth Szilvia /NyME BENEDEK ELEK PED. KAR- Gyakorlatvezető után.