Hol volt, hol nem volt, messze Erdélyben volt egyszer egy kicsi oláh leányka.
Szép volt, ügyes volt, szüleinek sokat segített. Ő hajtotta ki a kecskéket legelni és vigyázott is rájuk. Az apja szigorúan meghagyta, hogy vigyázzon a kecskékre, mert ez az egyetlen vagyonuk.
Történt egyszer, hogy a pásztorleányka a kecskék őrizése közben elaludt. A kecskék meg ahogy legelésztek, egyre távolabb kerültek, aztán egyszer csak eltűntek.
A nagy csöndre felébredett a pásztorleányka. Megdörzsölte a szemeit, azt hitte, rosszul lát, mert bizony a kecskéit nem látta sehol. Nézett jobbra, nézett balra, a földre meg az égre, de bizony nem látta a kecskéit. No, erre igen elszöntyömpörödött. Rögvest a földhöz vágta magát. Sírt- rítt , jajgatott.

- Jaj,jaj, a kecskéim! Jaj, a kecskéim!

A hátára hengergetőzött. Rúgkapált, közben meg csak jajgatott:

- Jaj, a kecskéim! Jaj, jaj a kecskéim!

De egyszer csak ott jobbra meglátott valamit. Azt mondta:

- Hiszen ezek az én kecskéim!

Örömében rögvest táncra kerekedett. ( zene)
De amikor közelebb ment látta, hogy ezek nem az ő kecskéi, ezek csak szenestuskók. No, erre igen elszöntyömpörödött. Sírt – rítt, jajgatott.

-Jaj, jaj a kecskéim! Jaj, a kecskéim.

Hasra vágta magát, két kezével püfölte a földet, úgy jajgatott,

-Jaj, a kecskéim!Jaj, jaj, a kecskéim!

De egyszer csak ott balra meglátott valamit. Azt mondta:
 

-Hiszen ezek az én kecskéim!

Örömében rögvest táncra kerekedett. ( zene)
De amikor közelebb ment, látta ám, hogy ezek nem az ő kecskéi, ezek csak szürke sziklák. No, erre igencsak elszöntyömpörödött. Sírt – rítt, jajgatott, még a földre is lefeküdt. Úgy siránkozott:

-Jaj, jaj a kecskéim! Jaj, a kecskéim.

De egyszer csak ott hátul a távolban meglátott valamit. Örömében felkiáltott:

-Hiszen ezek az én kecskéim!

Örömében rögvest táncra perdült. ( zene)
De amikor közelebb ment, látta ám, hogy ezek bizony nem az ő kecskéi, ezek csak szép bodros felhők. No, erre igen elszöntyömpörödött. Összekuporodott, úgy sírt, jajgatott:

-Jaj, jaj a kecskéim! Jaj, a kecskéim.

Egyszer csak ott hátul , a messzi távolban meglátott valamit. Örömében nagyot kiáltott:

 

-Hiszen ezek az én kecskéim!

​

Közelebb ment és látta, hogy ez csak egy fűzfabokor.

Már éppen siránkozni kezdett volna, amikor meghallotta a fűzfabokor tetején legelésző kecskék vidám mekegését.
Fölnézett, és végre meglátta a kecskéit.

Igen megörvendezett, rögvest táncra is kerekedett. Vele táncoltak a kecskéi, de még a fűzfabokor, a szürke sziklák, a bodros felhők, sőt, még a szenestuskók is!

Járta mindenki a maga módján. (zene)

No, hát így találta meg az oláh leányka az elveszett kecskéit.
Ennyi volt, mese volt. Aki nem hiszi, menjen el Erdélybe, és járjon utána!